A Texans elcserélte Brandin Cookst, amivel $12 milliót szabadított fel a kasszában, ebből pedig jutott arra, hogy hosszabbítsanak a left tackle Laremy Tunsillal. Ian Rapoport információi szerint három évre $75 millióért írt alá a támadó, amiből $50 millió teljesen garantált – ezt egyébként magának alkudta ki ügynök nélkül. Ezzel éves átlagot tekintve Trent Williamst megelőzve a legjobban fizetett játékos lett a posztján – ismét.
Tunsil a liga egyik legjobb passzblokkoló LT-je és még csak 28 éves, szóval érdemes is volt lekötnie a Texansnak, még ha voltak is trade pletykák vele kapcsolatban az utóbbi években. Így viszont marad Houstonban és védheti majd a vélhetően 1/2-re kiválasztott újonc irányító vakoldalát.
Tunsil a Dolphinsnál kezdte karrierjét, majd onnan két első körért cserélték el Houstonba a 2019-es szezon kezdete előtt pár nappal.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei
He,ha már ilyen jó játékos vagy, valószínűleg máshol is megkapnál ennyi lóvét. Akkor mi a bánatos retkes búbánatért itt pazarolod el a tehetséged?!! Mé nem mész 1 jó csapatba?? Nem azért dolgoztál egész életedben hogy nyerjél? Bár azt is megértem hogy a jó megélhetésért güriztél,de akkor is. Lehetne ezt sikerekkel párositva is.😖