Ugyan már tavaly is azt gondoltuk, hogy távozni fog Jimmy Garoppolo a 49erstől, akkor ez a sérülése és egyéb faktorok miatt nem valósult meg. Idén viszont már tényleg új csapatban folytatja karrierjét, hiszen szabadügynök lesz, San Franciscóban pedig kijelentették, hogy nem látnak olyan forgatókönyvet, ahol újraigazolják. Így tehát felvetődik a kérdés, hogy ki fogja leigazolni.
Ian Rapoport pedig arról számolt be, hogy várhatóan a Raiders, a Panthers és a Texans is érdeklődni fog Jimmy G-ért. Mindhárom csapat a top10-ben húz az idei drafton és az a várakozás, hogy igyekeznek is majd megtalálni az új franchise irányítójukat (a Texansnak van erre a legjobb esélye a második pickkel, a Raidersnek a hetedik-, a Patnthersnek a kilencedik helyről könnyen lehet, hogy fel kell majd cserélnie).
Az újonc mellé pedig azért érdemes egy veteránt igazolni, egyrészt mentorálási feladatok miatt, másrészt hogy ha még nem áll készen a fiatal, akkor addig legyen egy kompetens kezdője a gárdának. A Texansnál jelenleg Davis Mills, a Panthersnél PJ Walker és Matt Corral, a Raidersnél Chase Garbers áll szerződés alatt QB poszton, ami nem túl megnyugtató egyik helyen sem.
A 31 éves Garoppolo hat évet húzott le a 49ersben, a csapattársai és edzői nagyon szeretik, így a bridge qaurterback szerepre tökéletes. A Texansnál egyébként az edzői stáb is ismerős lehet számára, így ott már megvan a jó kapcsolat.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ettől nem várható semmi pozitívum. Egyik félnek sem. Jimmy cserének túl jó, kezdőnek gyenge, sérülékeny, mentornak, hát istenem, szóval nyögvenyelős lesz ez.