A Panthersnél is belátták, hogy nem lesz egyszerű az 1/1-es irányítónak elkapó nélkül, így a csapat most leigazolta egy évre DJ Charkot, írja Ian Rapoport. A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, de meglepő lenne, ha 6-8 millió dollárnál többet vihetne haza.
A 2018-ban második körös játékos újoncként marginális szerepet kapott a Jaguarsban, másodévesként viszont 73 elkapából 1008 yardot és nyolc TD-t gyűjtött. Az igazi áttörés viszont elmaradt, az elmúlt három évben egyszer sem érte el még a 750 yardot sem, tavaly 11 meccsen 502 yard és három TD került a neve mellé Detroitban.
A Ravens 1 évre 3,25 millió dollárért (plusz 3 millió dollárnyi ösztönzőért) leigazolta Nelson Agholort. A 2015-ben 1/20-as támadó karrierje során 4469 yardot és 31 TD-t gyűjtött, tavaly 362 yard és két hatpontos került a neve mellé a Patriots játékosaként. Túlzás lenne tehát azt állítani, hogy vele megoldódtak a Ravens elkapó gondjai, de legalább némi mélyítést kapott az egység.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 21 millió dollárnyi halott pénz nyel be idén a Cardinals DeAndre Hopkins után
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások