Az Eagles safety-sora sokat gyengült CJ Gardner-Johnson távozásával, így kellett az erősítés és a mélyítés a posztra. A csapat korábban már leigazolta Justin Evanst, most pedig érkezik a Steelers korábbi első körös safetyje, Terrell Edmunds, írja Jeremy Fowler. A szerződése egy évre szól, de a fizetéséről egyelőre nincsenek információk.
A még mindig csak 26 éves védő 2018-ban 1/28-asként került a ligába, bár igazából a Steelersön kívül senki sem gondolta első körösnek. Karrierje során végig kezdő volt Pittsburgh-ben, három éven át elég gyengén is játszott, tavaly viszont teljesen korrekt szinten teljesített. A Steelers kicsit egyszerűsítette is a feladatkörét, nem vártak tőle sokat, a boxban viszont jól játszott, fizikális és jól szerel. Hátul free safetyben nem szabad játszatni, de a box mellett a speciális egységben is hasznos lehet.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások