A Texans megegyezett a szabadügynök elkapó Robert Woodsszal, írja minden releváns forrás. A támadó két évre 15,25 millió dollárért igazol Houstonba, amiből 10 millió dollár teljesen garantált.
A lassan 31 éves Woods 2013-ban a Bills második köröse volt. Korrekt WR2 szintet hozott karrierje első négy évében, majd aláírt a Ramshez, ahol Sean McVay rendszere naggyá tette: kétszer is átlépte az 1000 yardos határt, egyszer pedig 936 yardnál állt meg a mutató. 2021-ben tagja volt a Super Bowl győztes csapatnak, de egy sérülés miatt csak a szezon első kilenc meccsén tudott pályára lépni.
Tavaly a Rams aztán elcserélte a Titanshez, ahol 17 meccsen mindössze 53 elkapást, 527 yardot és két TD-t jegyzett. Ennél talán még több van benne, de az biztos, hogy megkopott már a játéka. A rendszerbe viszont egyértelműen jól illeszkedik.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
A Houston rendszerébe jól illeszkedik? Mi a Houston rendszere??? Lemaradtam…
49erstől érkezett a támadókoordinátor, így eléggé adott a dolog