Hiába nincs már egy éve Houstonban Deshaun Watson, még mindig tud kárt okozni a Texansnak. Az NFL most elvett egy ötödik körös picket a csapattól azért, mert a 2020-as pandémia ideje alatt 26 ezer dollár értékben bérelt egy “alternatív edzőközpontot” az irányítónak, és mindezt nem jelentette be. Emellett 175 ezer dolláros büntetést is kapott a gárda. A Texans nem ért egyet a döntéssel, de elfogadja azt. A büntetés mögött az indoklás egyébként az, hogy ezzel kijátszották a fizetési sapkát és azon kívül adtak pénzt Watsonnak.
Az “alternatív edzőközpont” egyébként egy luxushotel és klub volt, ahol az irányító masszőr nőket fogadott és többüket szexuálisan zaklatott. Az ügyben tehát nem az az igazán kínos, hogy a csapat elfelejtett jelenteni egy marginális kiadást, hanem hogy effektíve asszisztált a nőket zaklató irányítónak és ezt megpróbálta eltitkolni.
Az elvett cetli nélkül a Texansnak 10 pickje lesz az idei drafton, köztük az 1/2-es, az 1/12-es és a 2/33-as választási joggal.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető