Daniel Jonest nagyon kitömte a Giants, a 4 éves, 160 millió dolláros szerződése ugyanis holtversenyben a hetedik legnagyobb a ligában. Mindezt úgy, hogy ő a modern NFL egyetlen irányítója, aki egymás után három idényben is 10+ meccsen pályára lépett úgy, hogy kevesebb TD-t dobott, mint ahány mérkőzésen játszott, szúrta ki Warren Sharp.
Jones újoncként kifejezetten jó statisztikával rendelkezett: 13 meccsen lépett pályára, 12-szer volt kezdő és 24 TD-t passzolt 12 INT mellett. Azóta 41 meccsen lépett pályára és mindössze 36 TD került a neve mellé 22 INT mellett, ráadásul egyszer sem sikerült még az 1 TD/mérkőzés átlagot sem hoznia:
- 2020: 14 mérkőzés, 11 passzolt TD
- 2021: 11 mérkőzés, 10 passzolt TD
- 2022: 16 mérkőzés, 15 passzolt TD
Az elmúlt három idényben legalább 25 irányító dobott nála több TD-t a StatMuse adatai alapján (csak top 25-öt írták ki, ahol Trewor Lawrence volt az utolsó 37 passzolt hatpontossal). A lista élén Patrick Mahomes van, aki kettő híján háromszor annyi TD-passzt osztott ki ez idő alatt (116), mint Jones, de Aaron Rodgers, Tom Brady és Josh Allen is 100+ TD-nél jár, illetve Andy Dalton, Jimmy Garoppolo, Baker Mayfield és a másfél idényt kihagyó Deshaun Watson is előtte van a listán.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Nem jó a matek: a 36 triplája 108, nem 118.
Persze nem éppen top QB a srác, elvégre a legnagyobb fegyvere idén is a futkosás volt, és a kármentés. DE, azért azt se felejtsük, hogy mindamellett a liga messze legrosszabb elkapósorának dobál, és ez nem volt máshogy ez előtt sem. Ha volt is értelmes célpontja (Shepard) az folyton sérült volt, ha hoztak neki “elit célpontot” (Golladay) az magát égette le, ha volt potens TE mellette (Engram) az meg mindent elejtett.
Emellett a fal is előtte nagyrészt egy összefoltozott valami volt, ahol jó ha 1 név kiemelkedett (most Thomas előtte talán Zeitler). Az se segít a passzolt TD-k elérésében ha vacak edzőid vannak, de az sem ha az offense messze legjobb játékosa a hátad mögött felálló futó. Csak emiatt nem temetném Jones-t, pláne hogy azért a Watson fizutól is messze kapott, holott az ő contratc-ját írták alá később…
És a top kresők listáján jóval előtte van Murray és Watson,akik ketten együtt ugyanannyi rájátszás győzelemmel rendelkeznek,mint Jones.Ezt meg én szúrtam ki.
Ilyen illetlenséggel, mint a teljesítmény nem szokás sértegetni a másikat. Tessék szépen fizetni azért, hogy milyen szép nagydarab gyerik. Az csak megér ennyi pézet.
Ő a csapat szíve. Egy helyben áll és dobog.