Bill Belichick minden idők legsikeresebb főedzője, azonban pár hét múlva már 71 esztendős lesz, így a Patriotsnak lassan el kell gondolkodnia az utódláson. A tulajdonos Robert Kraft pedig már gondolkodott is ezen a kérdésen, az NFL Networkön pedig el is mondta, hogy szerinte ott van a stábban egy kiváló jelölt erre, aki nem Belichick fia, hanem a korábbi linebacker Jerod Mayo.
Mayo játékosként is tagja volt a Patriotsnak és volt is az Év Újonca első körös választottként, majd két évre rá első csapatos All-Pro lett, Super Bowlt is nyert a csapattal. Az edzői stábot 2019 óta erősíti, Kraft szerint pedig “nincs plafonja” Mayo edzői pályafutásának, amit az is jól mutat, hogy főedzői interjúkon is volt már, pedig még csak koordinátori titulusa sem volt eddig.
Sok szempontból jó választás lehet Mayo az utódlásra, hiszen Belichick kezei alatt tanult játékosként majd edzőként is, korábbi játékosként pedig valószínűleg az újabb irányokat is jól ismeri, a játékosokkal is jól szót ért, és láthatóan a tulajdonosi körrel is jóban van. A kevés olyan opció egyike, amely vélhetően Kraftnak és Belichicknek is megfelelne utódként. A kérdés leginkább az, hogy kivárja-e, amíg Belichick visszavonul, ami könnyen elképzelhető, hogy még csak hosszú évek múlva érkezik el. Mayo úgy tűnik elég lojális a Patriotshoz, de főedző akar lenni, és ha jön egy jó ajánlat, nem lenne meglepő, ha elfogadná.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások