A Cardinals védelme rengeteg erősítésre szorult a holtszezon előtt, azonban nem sok említésre méltó játékos érkezett a piacon. Most viszont igazoltak két játékost is, akiknek bőven lehet szerepük idén.
Egyrészt érkezett a cornerback Rashad Fenton, aki a Chiefsből lehet ismerősebb, de tavaly a Falconsba cserélték. A korábbi hatodik körös védő akár új csapata legjobbja is lehet, bár ez inkább a keret minőségéről mond el sokat, ahol jelen állás szerint Marco Wilsonnal és Antonio Hamiltonnal kell majd küzdenie az első számú posztért.
Másrészt leigazolták a Cowboystól távozó védőfalember Carlos Watkinst, aki rotációs játékosként nem teljesített rosszul sem Dallasban, sem előtte Houstonban, ráadásul jól mozgatható a vonalon. Arizonában valószínűleg jóval nagyobb szerep hárul majd a 29 éves játékosra elnézve a depth chartot (Leki Fotu, Rashard Lawrence, LJ Collier, Jonathan Ledbetter).
Ha már igazolások, említsük meg, hogy az Eagles szerződtette a Saintstől távozó védőfalember Kentavius Streetet.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások