A Seahawksé a liga egyik legjobb, de egyértelműen a legjobban fizetett safety-sora, ugyanis Jamaal Adams és Quandre Diggs is 18-18 milliót foglal az idei sapkából, plusz melléjük leigazolták a piacon Julian Love-ot és RFA-tendert raktak Ryan Nealre. A Love igazolás viszont úgy tűnik kissé váratlan volt a csapat számára, ugyanis most visszavonták a Nealre rakott tendert, aki így szabadügynök lett – írja Field Yates.
A Seahawks eredeti körös tendert rakott pár hete Nealre, ami azt jelentette, hogy a játékos tárgyalhat mással, és ha valaki ajánlatot ad neki, akkor a Hawksnak lehetősége lett volna azt matchelni, viszont ha ezt nem teszi, akkor ellenérték nélkül távozik a játékos. A tender visszavonására azért volt lehetősége a csapatnak, mert Neal a jelek szerint még nem írta alá azt. Ezzel most bukott $2,627 milliót – meglátjuk sikerül-e ennél többet kialkudnia valahol.
A Hawks nem áll valami jól a fizetési sapkában, ugyanis mindössze $4 milliója volt Neallel együtt az OverTheCap adatai alapján – ráadásul az effektív cap space-t nézve negatívban volt a csapat. Ez is fontos szerepet játszott abban, hogy végül Nealt mégsem akarták megtartani, amellett hogy nem várták, hogy ilyen jó áron le tudják igazolni Love-ot.
A korábbi draftolatlan Neal egy hasznos játékos tud lenni és nem is játszott rosszul tavaly, de az említett trió mellett nem jutott volna neki játékidő. Ez a lépés egyébként azt is jelenti, hogy a Seahawks nem fogja kivágni Jamaal Adamst, amit néhány szurkoló remélt.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 21 millió dollárnyi halott pénz nyel be idén a Cardinals DeAndre Hopkins után
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások