Nincs szerencséje a Broncos elkapó KJ Hamlernek, akinek most egy holtszezonbéli edzésen sikerült részlegesen elszakítani a mellizmát, írja Tom Pelissero. Már meg is műtötték, de így is 4-6 hónapos kihagyás vár rá.
A 23 éves játékos 2020-ban 2/46-osként került Denverbe, de eddig nem sok haszon volt belőle. Újoncként a combhajlítója miatt csak 13 meccsen lépett pályára, de a 30 elkapásból 381 szerzett yard és három TD-t összességében vállalható produkció volt. Azóta viszont csak 12 elkapás és 239 yard került a neve mellé – 2021-ben elszakadt az ACL-e a harmadik héten, tavaly pedig ismét a combhajlítójával voltak gondok. A lehetséges 50 mérkőzésből 27-et hagyott ki eddigi karrierje során.
Ezzel egyébként jelentősen csökkent az esélye annak, hogy Jerry Jeudyt elcserélje a csapat.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 21 millió dollárnyi halott pénz nyel be idén a Cardinals DeAndre Hopkins után
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások