Az Eagles tegnap nem csak a támadókoordinátorát (Brian Johnson), hanem a védőkoordinátorát is megtalálta, méghozzá Sean Desai személyében. Ezt egyébként Pete Carroll árulta el a Combine alatt, majd az Eaglesnél is megerősítették. Desai annak a Jonathan Gannonnak a helyét veszi át, aki a Cardinals főedzője lett.
Desai tavaly a Seahawksnál volt védőoldali és főedzői segédedző, előtte a Bearsnél dolgozott 9 éven át. Mindössze egy évnyi védőkoordinátori tapasztalata van, akkor DVOA alapján 13. lett az egysége. Érdekes, hogy két főedző-váltást is túlélt Chicagóban, tehát többen is jó szakembernek tartották a megtartásához. A Fangio-fáról érkezik, ilyen szempontból mindenképp érthető az Eagles oldaláról a kinevezés, hiszen így a rendszeren nem igazán kell változtatni.
Az Eagles egyébként két kisebbségi koordinátort nevezett ki, tehát ha a jövőben elveszítenék őket főedzői posztokra, akkor kompenzációs pickeket kaphatnak értük.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Tucatjatekos on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney