Az NFL népe a héten Indianapolisban tölti idejét, hiszen most rendezik a Scouting Combine-t. A prospectek felmérői mellett sok más is történik a városban, megy a tampering, az ügynökök és a csapatok beszélnek egymással, a general managerek is egyeztetnek egymás közt a háttérben. Derek Carr pedig úgy döntött kihasználja ezt az alkalmat és Indianapolisba utazik, hogy beszéljen a kérőivel.
A Jetsszel és a Saintsszel egyszer már egyeztetett, tehát ennél a két csapatnál már másodjára jár majd, azonban bekerült egy harmadik franchise is a képbe: a Carolina Panthers, amely szintén le szeretne ülni beszélgetni a szabadügynök irányítóval – írja az NFL Media.
A Pantherst a legtöbben valamelyik újonc irányítóval boronálják össze, de ha draftolnak is valakit, akkor is kelleni fog egy átmeneti veterán megoldás. Carr ennek vélhetően a felső kategóriája, és az ő megszerzésével valamennyire csökkenne is egy rookie QB megszerzése, de egyáltalán nem lehetne kizárni – persze sok függ majd az irányító szerződésétől.
Carr testvére elmondta, hogy hosszabb folyamatra lehet számítani, míg csapatot talál, mindenesetre ez a központosított találkozóhely biztosan előremutató lesz majd.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson