A Colts leigazolta Gardner Minshew-t 1 évre 3,5 millió dollárért, írja Tom Pelissero. Shane Steichen jól ismeri az NFL bajuszkirályát, az elmúlt két évet együtt töltötték az Eaglesnél. Az Indianapolis idén az 1/4-es pick birtokában szinte biztosan irányítót fog húzni, de így legalább a cseréje már megvan – sőt, ha nem akarják első naptól bedobni, akkor Minshew kezdhet is.
Az Eagles pedig a távozó Mishew helyére leigazolta Marcus Mariotát egy évre $5 millió dollárért, ami $8 millióra rúghat ösztönzőkkel együtt. A 2015-ös draftkor nagy volt a hype akörül, hogy az akkor Chip Kelly vezette Eagles felcserél majd mindent beáldozva Mariotáért, ám az akkor nem valósult meg – 8 évvel később végül csak kikötött Philadelphiában.
A Seahawks együtt tartja a tavalyi QB-sorát, ugyanis Geno Smith után Drew Lockot is visszaigazolta a csapat, írja Mike Garafolo. A korábbi második körös bust irányító egy 1 éves, 4 millió dolláros szerződést kapott, ami bónuszokkal és ösztönzőkkel együtt 7,5 millió dollárra nőhet.
A Patriots hivatalosan is elküldte az irányító Brian Hoyert. A veterán irányító a 4 milliós szerződése második évébe lép és még maradt 1,4 millió garantált tartalma, amit a Patriots hajlandó benyelni halott pénzként. A 37 éves játékos összesen 8 évet töltött a Patriotsnál három különböző időszak alatt, ezen kívül a Steelersnél, a Cardinalsnál, a Brownsnál, a Texansnál, a Bearsnél, a 49ersnél és a Coltsnál is rosteren volt karrierje során. A csapatnál Mac Jones és Bailey Zappe maradt így QB poszton.
A Bears leigazolta az irányító PJ Walkert, de a szerződés részletei egyelőre nem ismertek. Ezzel együtt a gárda kivágta Trevor Siemiant, felszabadítva ezzel 2 millió dollárnyi cap space-t.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót