A Rams elég komoly all-int nyomott, ami ki is fizetődött, hiszen 2021-ben megnyerték a Super Bowlt. Ha ez nem sikerült volna, akkor most eléggé más lenne a hangulat Los Angelesben, de így a legtöbb szurkoló úgy láthatja, hogy abszolút megérte azt az áldozatot, amit most kell hoznia a gárdának. Tavaly ugyanis mindössze 5-12-es mérleg jött össze és nagyon úgy néz ki, hogy 2023-ban sem lép majd előre a gárda, hiszen ugyan sérültek visszatérnek, de a keret tovább gyengült a sztár veteránok (Jalen Ramsey, Bobby Wagner) elengedésével.
A csapat COO-ja, Kevin Demoff a bérleteseknek küldött levelében elmagyarázta, hogy mindig is ez volt a terv, nem terveztek örökké all-in módban élni.
“Az fémjelezte a Sean McVay, Les Snead érát eddig, hogy agresszív lépéseket tettük a Super Bowl megnyerése érdekében. Ugyan az idei év más érzetet kelthet a holtszezon első két hete alapján, de ne kételkedjen senki abban, hogy idén is az NFC West meghódításáért fogunk versenyezni, illetve hogy ott legyünk Las Vegasban a Super Bowl LVIII-n.
Mindig is tudtuk, hogy lesz egy idő, amikor hátra kell lépnünk egyet a megszokott hozzáállásunkból, hogy folytathassuk a fenntartható sikerességünket. A múltban, amikor fiatal Pro Bowler játékosokért cseréltünk, akiknek új szerződést kellett adni – Sammy Watkins, Marcus Peters, Brandin Cooks, Jalen Ramsey – megvolt a hosszú távon cap rugalmasságunk, hogy átvegyük ezeket a szerződéseket. Ha rövid távon akartunk játékosokat szerezni, mint Dante Fowler vagy Von Miller, akkor megvolt a drafttőkénk, hogy megtegyük és segítsük a dolgunk a Super Bowlért folytatott harcban, ami mindkétszer meg is történt.
Tavaly a trade deadline körül nyilvánvalóvá vált, hogy ebben az új érában, ahol a csapatok hajlandóbbak hozzánk hasonló agresszivitással próbálkozni, nekünk nem volt meg sem a drafttőkénk, sem a pénzünk a sapkában, hogy ilyen trade-eket összehozzunk úgy, hogy utána új szerződést is kell adnunk a játékosoknak. Így döntés elé kényszerültünk a holtszezonban. Átalakíthattunk volna szerződéseket és még egy utolsó esélyt adhattunk volna magunknak a legfontosabb játékosainkkal, de ez azt jelentette volna, hogy totális újjáépítésbe kell kezdenünk a következő pár évben. Vagy fókuszálhattunk a drafttőkénk visszaállítására és a hosszútávú sapka helyzetünkre, így versenyképesnek maradva idén és a jövőben is.
Az utóbbi utat választottuk. Hiszünk a tehetséges keretünkben és az edzői stábunk képességeiben annyira, hogy visszatérjünk a rájátszásba.”
Ennek egy része persze komoly marketing szöveg, de a mögötte meghúzódó terv egyértelműen látható. Azzal kapcsolatban viszont sokan szkeptikusak, hogy a Rams tényleg versenyképes lesz-e idén, ugyanis még ha a támadósor nem is lesz rossz, a védelem jelenleg romokban.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Szerintem jól tették, inkább 1 gyűrű, mint 10 playoff kieséssel