Az utóbbi hetekben rengeteg hír érkezett, hogy a Broncos árulja a két legjobb elkapóját, Courtland Suttont és Jerry Jeudyt, tehát legalább egyiküket szeretnék elcserélni. Most a főedző Sean Payton állt ki az NFL Networkön és mondta el, hogy mindkét játékos maradni fog.
“Nem cseréljük el ezt a két játékost. Amikor csörög a telefon, és ez év ezen szakában gyakran van ilyen, akkor George Paton dolga, hogy felvegye azt, és azt mondja, hogy “köszi nem”. Fogadtunk hívásokat. Ők ketten jó játékosok, és mi most a tehetségszerzési fázisban vagyunk. Hogy miért hívnak? Mert tudják, hogy kevés a pickünk és akár nyitottak is lehetünk, mert tavaly azt hiszem voltak beszélgetések Courtland kapcsán. De mi szeretjük a jelenlegi keretünk.”
A Broncos tényleg pickszűkében van a Wilson és Payton cserék miatt, mindössze 5 választási joggal rendelkeznek idén, amiből egy sincs az első két körben. George Paton general manager el is mondta, hogy szeretnének plusz pickeket szerezni, szóval nem meglepő, hogy felvetődött a két elkapó elcserélése.
Igazából bármit is mond Payton, nem zárhatjuk ki Sutton vagy Jeudy elcserélését, hiszen közel sem ez lenne az első alkalom, hogy egy főedző mond valamit, aminek pont az ellenkezője valósul meg pár napon/héten belül.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások