Connect with us

Hír

Végül hosszabbított Darius Slay-jel az Eagles

A hét elején még arról szóltak a hírek, hogy az Eagles vagy kivágja vagy elcseréli az elit corner Darius Slayt. Ehhez képest tegnap este a csapat adott 42 millió dolláros szerződést a védőnek (amiből 23 millió dollár garantált) és két évvel megtoldotta a kontraktus hosszát, ami így három évre szól.

Slay tehát az idei $17,5 milliós szerződését megkapja garantáltan, majd hozzátettek még $5,5 milliót, és mivel az idei cap hitjét biztosan csökkentették, így a gyakorlatban a második évét is garantálták a védőnek. Ezzel tehát éves átlagot tekintve $14 milliót keres majd (ami kevesebb, mint eddig), de 32 évesen jól jött neki a hosszabb távú biztonság.

Slay a Lions második köröse volt 2013-ban. Egészen a 2019-es idény végéig volt az őt draftoló gárda tagja, ez idő alatt háromszor lett Pro Bowler és egyszer első csapatos All-Pro, majd Matt Patricia elüldözte a csapattól az Eagles legnagyobb örömére. Az elmúlt két évben All-Pro szinten teljesített Phillyben és nagy szerepe volt a csapat tavalyi Super Bowl menetelésben.

A megtartása óriási fogás az Eaglesnek, egy-két kiváló év még jó eséllyel van benne. Ráadásul sikerült James Bradberryt is visszaigazolni, így továbbra is Philadelphiában játszik a liga egyik top 3-as CB-duója.

Szintén az Eagles cornerbackjeihez kapcsolódó hír, hogy érkezett cserének a korábbi második körös Greedy Williams.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
13enny
13enny
2023-03-17 09:47

Egy mondatnál talán többet érdemelt volna Greedy leigazolása, szerintem az idei év egyik alulértékelt pickupja lehet.

camillo 7777
2023-03-17 09:30

Yesss

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x