Aaron Rodgers szinte biztosan a New York Jets játékosa lesz még a szezon kezdete előtt, de ólálkodik egy másik csapat is az árnyékban. Crag Carton információi szerint a San Francisco 49ers beszélt a Packersszel az irányító kapcsán és ha mégsem jönne össze az üzlet a Jetsszel, akkor rárepülhetnek Rodgersre.
A 49ersnek a Lance- és McCaffrey-cserék miatt nincs első- és második körös pickje idén, így több harmadik körös picket adnának Rodgersért, plusz egy jövő évi első körös választási jogot.
Elképzelhető, hogy ezt az infót a Packers szivárogtatta ki, hogy kicsit felgyorsítsa a Jetsszel való tárgyalásokat, de az is lehet, hogy ezek korábbi beszélgetések voltak még abból az időből, amikor Rodgers nem döntött a folytatásról. Vagy az is lehet, hogy tényleg így van.
Rodgers Kaliforniában nőtt fel és tudvalevő, hogy a 49ersnek szurkolt fiatalon. Épp ezért remélte, hogy annak idején az 1/1-re választó San Francisco-iak fogják draftolni, azonban erre nem került sor (Alex Smith lett a kiválasztott). Most egyébként adná magát a dolog, hiszen a 49ers simán lehet az NFC favoritja, de úgy tűnik Trey Lance-ben nem bíznak túlzottan, Brock Purdy jó eséllyel szeptemberig nem fog tudni dobálni, Sam Darnold pedig Sam Darnold.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Vagy Rodgers szivárogtatta, hogy hátha SF felfigyel és traddel érte. 😃
Ez csak ott sántít, hogy ő maga mondta el nyilvánosan, hogy nem megy Friscóba.
90% biztos volt, hogy visszavonul.
Szerintem 90% biztos, hogy nem akart a 49ersbe menni. 😃
Én csak találgatok, de nem veszem készpénznek, amit Rodgers nyilatkozik. 🙂
Én pl 99% biztos voltam, hogy nem vonul vissza. 🤷♂️
GB oldalról jobb a Jets, mégis konferencián kívül van. 🙂
A San Fransisconak sok olcsóbb irányítóra van szüksége nem egy darab drágára. Minél több annál jobb, tavaly is láthattuk hogy irányítóból a sok soha nem elég. :D
Ha mégecccer valaki pocskondijázni fog, mer aszontam, hogy a 49ersbe igazán mehetne az ARod, meraz mijen jó lenne, azt hirtelen felindulásból 8937241872358941257348-cor bántani fogom!
Amúgy SF oldalról ebben még lehetne is ráció!
Tolnak egy win now-t, egy évig ARod osztja motiváltan a labdákat, közben Purdy meggyógyul, a szezont végig padozza/tanulja ARod mögött, SB-t játszanak (ahol felmossa velük a padlót az AFC győztes) ARod visszavonul, Purdy lesz a kezdő következő évben.
Hogy hol bukik ez az elmélet? Több ponton:
– ARod nem tűnik egy ideális mentor típusnak,
– a Green Bay HoF várományos irányítói a Jetsbe járnak egy évre levezetni. :D