Tavaly Kareem Hunt több pénzt szeretett volna a Brownstól (edzéseket is kihagyott, tehát holdoutolt), azonban ezt nem kapta meg a csapattól. Később árulták is állítólag egy negyedik körös pickért, amit meg a csapat nem kapott meg, így végül a futó szabadügynök lett most márciusban, és még mindig nem kelt el. Az viszont biztos, hogy nem fog visszatérni Clevelandbe, ugyanis a Brownsnál úgy gondolják, hogy veszített a sebességéből – írja a cleveland.com.
Hunt jelenleg 27 éves, ami azért annyira idősnek nem tűnik, bár az is igaz, hogy a futók hamarabb megöregszenek a sok ütés következtében. Tavaly karrierje legrosszabb 3,8 yardos átlagát hozta a földön, és karrierje legrosszabb 6 yardos átlagát a levegőben, úgyhogy azért lehet valami abban, amit a Brownsnál látnak. Plusz a piacon nem volt még csak érdeklődésről sem szó az esetében, ami szintén ezt erősítheti meg – habár hátrányból is indul a pályán kívüli múltja miatt.
A futóknak úgy összességében nem volt valami jó piaca idén, csak Miles Sanders és David Montgomery kapott évi $4 milliónál többet, Austin Ekeler sem kell senkinek egy csere keretében, Ezekiel Elliottot és Leonard Fournette-et kivágták és még nem találtak új csapatot, plusz továbbra is szabadügynök Jerick McKinnon vagy JD McKissic.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások