Az idei edge class kimondottan mélynek mondható, de Will Anderson után ahány szakértő, annyi játékos bukkan fel a második helyen. Az utóbbi időben egy olyan védő kezd kapaszkodni a boardokon, akinek a megítélése elég hullámvasútszerű az elmúlt egy évben. Ő Nolan Smith, a Georgia kétszeres bajnokcsapatának sztárja.
A fiatal Smith nagyon korán megismerkedett az amerikai futballal, de ahogy az már-már lenni szokott, nem (csak) a saját posztján kezdte meg a játékot. Azonban azt talán kevesen gondolnák, hogy első sikereit futóként érte el. Ez nem nagy meglepetés, ugyanis már egészen kis korától kezdve rendkívül atletikus és robbanékony volt. Nem véletlen az sem, hogy a foci mellett baseball játékosként is recruitolták.
A középsuli közepéig tehát lényegében két poszton is játszott, de sophomore éve után megtörtént az áttörés, amikor is iskolát váltott. Már akkor is a lehető legtöbbet akarta kihozni magából, így belement a váltásba. Innentől kezdve szinte csak a védőfalban játszott, aminek meg is lett az eredménye. Az egyetemi meghívókat már úgy várta mint az egész akkori class legjobb recruitja és természetesen rengeteg kérője is akadt. Ő azonban sokáig nem gondolkodott a dolgokon, ugyanis georgiai születésű, így a Bulldogs ajánlatát fogadta el.
Atléta
Ahogy a bevezetőben említettem Nolan Smith világ életében kiváló atletikus képességekkel rendelkezett. Hihetetlen robbanékony, a class pass rusherei közül messze ő lő ki a leggyorsabban a snap pillanatában. A meccsfelvételeket ráadásul a Combine alkalmával meg is tudta erősíteni, ugyanis 1,52 másodperces 10 yardja, 4,39 másodperces 40 yardja és 41,5 inch-es súlypontemelkedése az összes front7 védő közül neki volt a legjobb (de jó pár skill játékost is magasan maga mögé utasított) az idei évben.
Könnyed a mozgása, szélvészgyorsan vált irányt, kerüli meg a tackle-t szélről vagy egy befele vágással terem ellenfele mellett. Az első pár (tized)másodpercen annyit ver a támadófalemberekre, hogy rendszeresen melléjük tud kerülni, akik így nem tudnak jó szöget felvenni és már eleve vesztes helyzetben vannak.
Nolan Smith’s big-time athleticism is all over his tape.
This isn’t just a “workout warrior.” pic.twitter.com/ajFusLRjex
— Dane Brugler (@dpbrugler) March 2, 2023

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások