A Lions mindössze egy idei 5. körös pickért elcserélte a Falconsba Jeff Okudah-t, írja minden releváns forrás. A 24 éves corner a csapat 1/3-as választása volt a 2020-as drafton.
Az Ohio State sztárjáról ódákat zengtek a kiválasztása előtt, de ebből eddig nem sokat láttunk. Karrierje első két évének nagy részét kihagyta sérülések miatt, és amikor játszott, akkor sem nyújtott maradandót. Tavaly viszont 789 snapen volt a pályán, futás ellen kiválóan teljesített és coverage-ben is sokat fejlődött: ugyan engedett 621 yardot, de nagy égései nem igazán voltak és a 97-es engedett passer rating is korrekt a körülmények között.
Ennek fényében némileg meglepő, hogy egy kései harmadik napos cetliért megvált tőle a Lions, de az is tény, hogy eddig nem mutatott annyit, hogy lehívják az ötödik éves opcióját. Feltehetően úgy ítélték meg Detroitban, hogy csak most lesz lehetőségük értékké tenni a korábbi 1/3-ast.
A Falconsnál pedi megy tovább a Saintshez hasonló védelem összerakása a New Orleansból érkező Ryan Nielsen védőkoordinátorral, egy ilyen nagy, hosszú karokkal bíró corner pont illik a rendszerbe.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások