Jalen Hurts tavaly egészen kiváló évet hozott le, és mivel már csak egy év volt hátra a szerződéséből, várni lehetett, hogy az Eagles még idén hosszabbít vele, a vezetők le is mondták, hogy ez prioritást fog élvezni. A felek pedig most meg is állapodtak egy 5 évre szóló $255 milliós szerződésről, amivel a Sasok irányítója a liga legjobb fizetett játékosa lett éves átlagot tekintve ($51 millió) – írja minden releváns forrás.
Részleteket tekintve 179 millió valamilyen formában garantált, 110 millió teljesen garantált (harmadik legtöbb), és van benne egy no-trade záradék is (ilyenre nem volt még példa az Eaglesnél). Ezeken felül egyébként még $15 milliót kereshet Hurts ösztönzőkkel. Ehhez az öt éves szerződéshez egyébként hozzájön a még hátralevő egy éve az újonc szerződésből, így hat évre körülbelül 260 millióért kötelezte el magát az irányító Philadelphiába.
Ez a szerződés egyébként a sporttörténelem legnagyobbja egy női játékosügynöktől (Nicole Lynn).
A 2020-as draft második körében kiválasztott irányító a gimnázium óta minden egyes évben folyamatosan fejlődik, tavaly ugrotta talán a legnagyobbat és versenyben volt az MVP-címért is. Jelenlegi irányítórangsort tekintve nem lehet kihagyni a top10-ből.
A hírnek Joe Burrow és Justin Herbert is örülhet, minden bizonnyal ők lesznek a következő dominók és ez lesz a kiindulási alap a tárgyalásoknál.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások