Connect with us

Draft

Az idei a kivételek draftja

A kivétel erősíti a szabályt, szokás mondani. Nos, idén elég sok olyan játékos érkezik a profik közé, akik valamilyen szempontból nagyon szembe mennek a posztjukon felállított standard méretekkel. Ők pedig nagyon remélik, hogy igaz a mondás, és tényleg kivételek lesznek, nem pedig eltűnnek a süllyesztőben. 

Olyan játékosokról lesz most szó, akik jól teljesítettek az egyetemen, de méretbeli problémák miatt nagy kérdőjeleik vannak a profik közé való átállásban. Az idei class ugyanis tele van ilyen prospectekkel, a valaha volt egyik, ha nem a legkisebb felhozatal a 2023-as. Némelyiküknek sikerül majd az átállás, néhányan viszont nem tudják majd leküzdeni adottságbeli hátrányaikat.

Bryce Young, QB, Alabama

Kezdjük természetesen az irányítóval, aki jelenleg favorit az 1/1-re. Nem véletlenül, hiszen lenyűgözően teljesített az egyetemen, és ha csak átlagos méretei lennének, simán a Trevor Lawrence kategóriában beszélhetnénk róla. Azonban Youngnak nem hogy átlagos méretei nincsenek, de egyenesen a legkisebb irányító lesz az NFL-ben.

Ő a második legalacsonyabb irányító a Combine történetében és ő lesz a legkisebb súlyú QB az NFL-ben, amint draftolják. Ugyan sikerült a Combine-ra felhízlalnia magát a 200 fontos, tehát 90 kilós határ fölé, a versenysúlya egyértelműen ez alatt lesz (190, talán 195 font). Az első körben 1982 óta nem draftoltak QB-t 200 font alatti tömeggel (Jim McMahon, Bears), a legutóbbi 200 font alatti QB, akit az első három körben draftoltak pedig Pat White volt (2009). Illetve az utóbbi 25 évben mindössze két QB-t draftoltak, aki nem ütötte meg a 200 fontos és a 6 láb magas határküszöböt (és egyiküket sem a top100-ban). Ebben az évezredben gyakorlatilag Seneca Wallace tekinthető a legsikeresebb 200 font alatti irányítónak, ami azért sokat mondó.

A pályán egyrészt a magassága is tudja majd korlátozni Youngot, aki így kevésbé lát ki a zsebből, hátrébb kell mozognia, és mivel lábujjhegyen áll a zsebben, így nehezebb erőt is belevinnie a dobásaiba. Ezeket talán jobban le tudja küzdeni, mint mondjuk a jelenlegi Russell Wilson vagy akár Kyler Murray, legalábbis így láttuk az egyetemen. Azonban hozzájuk viszonyítva egyértelműen vékonyabb, Murray-hez képest kevésbé is atletikus, hogy elfusson a védők elől. Az alkata pedig nagy sérüléskockázatot jelenthet, hiszen hatalmas védők fogják folyamatosan megütni és ránehezedni, ráadásul Young nem is kerüli igazán a kontaktot, hanem félelmet nem ismerő módon beleáll a dobásokba – és a nála keményebb felépítésű Murray-t sem kerülték el eddig a sérülések.

Nehéz nem szeretni Young játékát, azonban eltekinteni is nehéz a méretei felett – mármint átvitt értelemben.

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!