Aldon Smith karrierje parádésan indult az NFL-ben, hiszen 1/7-es kiválasztása után 43 mérkőzés alatt 42 sacket szerzett a 49ersnél, azonban a pályán kívüli ügyei miatt sosem láttuk kiteljesedni. Négy teljes évet hagyott ki ilyen-olyan ügyek miatt, majd 2020-ban visszatért és a Cowboysban is lehozott egy jó idényt. Utána viszont ismét bajba keveredett és most jutott el az ügye odáig, hogy a következő egy évet börtönben kell töltenie (és 5 év felügyelt próbaidőt is kapott mellé) – írja a TMZ.
Smith egy autópálya lehajtón hajtott neki hátulról egy stop táblánál álló járműnek, majd mikor a rendőrök kiértek, akkor ittas állapotban találták. Marihuána is volt a zsebében, illetve üres rumos és vodkás üvegek a kocsijában. Az elütött autóban lévő sofőr hát, csukló, térd, láb, lábfej sérüléseket szenvedett.
A korábbi pass rushert tegnap ítélték el, és egyből be is kellett vonulnia a börtönbe. Most már tényleg véget ért az NFL-karrierje, jövőre ilyenkor már 34 éves lesz, három teljes kihagyott szezonnal a háta mögött.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 21 millió dollárnyi halott pénz nyel be idén a Cardinals DeAndre Hopkins után
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások