A Jaguars idén nem költött sokat a tavalyi pénzszórás után, de a védőfalában két játékossal is hosszabbított. Még márciusban Roy Robertson-Harrisszel három évre $30 millióért, most pedig DaVon Hamiltonnal három évre $34,5 millióért, amiből $23 millió garantált – írja Ian Rapoport.
A 2020-as harmadik körös védőfalember az újonc szerződése utolsó évébe lépett, így időszerű volt a hosszabbítás. Tavaly minden meccsen pályára lépett, nose tackle-ként a snapek 53 százalékán volt pályán. Első két évében még nem teljesített valami jól, de tavaly a keret megerősödésével ő is szintet lépett középen.
Így már három jól fizetett belső védőfalembere van a csapatnak (Hamilton és Robertson-Harris mellett a tavaly szerződtetett Foley Fatukasi), így talán kevésbé várható, hogy erre a posztra húzna a csapat a drafton (Bryan Bresee-t rebesgették korábban a Jaguarshoz).

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások