John Elway összesen bő 25 évet töltött a Denver Broncos kötelékében: 16 idényen át irányítója volt az egyesületnek, illetve 11 esztendőn át a front office-ban tevékenykedett general managerként, futballműveletekért felelős igazgatóként és tanácsadóként. A Denver Gazzette információi szerint viszont most lejárt a szerződése a csapatnál, amit nem hosszabbítottak meg, tehát hivatalosan is távozik a klubtól.
Játékosként Hall of Fame karriert tudhatott magáénak és kétszer Super Bowl győzelemre vezette a Broncost. Aztán general managerként sikerült elcsábítania Peyton Manninget a klubhoz, akivel nagy sikereket értek el (5 év alatt 58-22-es mérleg, öt playoff részvétel, két Super Bowl részvétel), és az irányító karrierjének legvégén még egy Super Bowl is összejött. Manning után azonban nem volt képes irányítót szerezni és így nem is tudott contender csapatot építeni (2015 óta nem jutott rájátszásba a csapat), így pedig gyakorlatilag a háttérbe vonultatták és a GM-feladatokat átvette George Paton.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások