Connect with us

Szabadügynök

Kezdődik a rebuild – Titans FA-értékelő

Már tavaly kacérkodott a rebuild gondolatával a Titans, de végül inkább ilyen felemás alapon húztak egy irányítót (azt is hátsó körben), de nem takarították a rostert. Ami viszont késett nem múlott, ugyanis idén úgy tűnik teljes rezsimváltás kezdődhet.

Cap műveletek

Minden azzal indult, hogy a San Francisco 49erstől érkezett Ran Carthon general manageri pozícióba és szép lassan el is kezdte az átalakításokat. A Titans mínusz 30 millió dollárral kezdte az offseasont, tehát világos volt, hogy nem csak akarnak, de kell is helyet csinálni. Ahogy közeledett az új szezon igazából semmi váratlan nem történt, de mégis érezhető volt, hogy egy korszak kezd lezárulni.

A csapat ugyanis szépen egymás után kivágta Taylor Lewant, Bud Dupreet, Zach Cunninghamet, Robert Woodsot és Ben Jonestól is elköszönt. Igazából senki nem meglepő ebből a listából, mert egyrészt már teljesítményük zenitjén túl voltak, másrészt magas fizetést cipeltek. Mégis a két támadófalembert fájó szívvel engedte el a gárda szurkolótábora, mert megannyi szép emléket őriztek az elmúlt évekből. A támadófal szempontjából további rossz hír, hogy Dennis Daley sem hosszabbított, aki bár nem kezdő szintű játékos, de a rotációban elfért volna. Hiába a sok megspórolt pénz, azért rutin is bőven távozott a csapattól, így rövid távon egyértelmű visszaesés jöhet. Ráadásul mindenkit pótolni is kellene valahogy.

Ami már kevésbé volt látható előre, hogy a hírek szerint Derrick Henryt is árulta a gárda, de egyelőre nem találtak vevőt a futóra. Ez már egy fokkal érdekesebb lépés, mert Henry még mindig igen magas szintet képvisel, de érthető, hogy teljesen új irányba akarnak elindulni. Ezekkel a műveletekkel végre kis szabad levegőhöz jutott a gárda és nem mellesleg fiatalabb lett a roster.

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!