Connect with us

Érdekességek

Ki mennyit erősödött vagy épp gyengült a piacon?

A piac érdemi része lement, úgyhogy érdemes ránézni, mennyit erősödtek és gyengültek a csapatok az utóbbi hónapban. Jason Fitzgerald vizsgálta meg az OverTheCaptől, hogy az egyes franchise-oknál hogyan változott a keret a szerződéseket tekintve (március 29-i állapotok alapján, csak azokat számolva, akik már szerződés alatt állnak).

A csapatok átlagosan 31,7 millió dollárnyi szerződési értékkel erősödtek, a medián pedig $30,2 millió volt. A legtöbbet a Bears ($75 millió), majd a Broncos, a Texans és a Raiders ($63-64 millió) adott hozzá a keretéhez. Őket a Falcons követi, és náluk volt a legmagasabb az egy főre jutó költekezés is ($7 millió). A spektrum másik oldalán hat csapat is van, amely $10 milliónál is kevesebbet adott hozzá a keretéhez: a Rams, a Packers, a Ravens, a Jaguars, a Chargers és a Buccaneers.

A legjobban a 49erst szedték szét, ugyanis évi közel $85 milliónyi értéket vesztettek – ennek közel a negyede Garoppolo, ami árnyalja a képet. Az Eagles a második ilyen szempontból ($75M), a Raiders pedig a harmadik ($70M, habár Carr itt is elég sokat nyom a latba, így ez kevésbé tűnik jelentősnek), majd a Chiefs, a Saints és a Rams következik, ők mind legalább $50 milliót buktak. A spektrum túloldalán a Chargers volt az egyetlen, amely $10 millió alatti értéket vesztett ($3M), majd a Seahawks, a Falcons, a Bears, a Giants és a Dolphins következik 10-15 milliós veszteségekkel.

Grafikon formában így lehet ábrázolni az erősítéseket és gyengüléseket, ahol az X tengely az éves átlag hozzáadott szerződési érték, az Y tengelyen pedig ugyanez veszteségekkel.

Nettó változásban a Bears erősödött a legtöbbet, közel $20 millióval verve a második Falconst, amely mögött a Texans és a Broncos következik. A legnagyobb vesztes az Eagles ilyen szempontból ($62M veszteség), majd a Rams és a 49ers következik közel $50 millióval.

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
camillo 7777
2023-04-03 07:02

Ha jól gondolom, ezek inkább pénzügyi információk és a csapatok erőségének valódi változását nem feltétlenül tükrözik.
Nyilván van jelentősége, de nagy dolgokat, azért nem lehet levonni.
Legalabbis nekem ez az érzésem.

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  camillo 7777
2023-04-03 09:56

Hát nagyon nem, ez így önmagában egy semmire sem jó lista, hacsak nem a kompenzációs pickeket nézni.

Fetyke
Fetyke
Reply to  camillo 7777
2023-04-03 08:13

A lényeg, hogy a Bears most már SB contender csapat. :D

bjeela
bjeela
2023-04-03 19:07

Ahogy jövő februárban a bajnokságot, úgy ezt is fölényesen megnyertük.

LG
LG
2023-04-03 16:21

Értem, tehát a Chargers nem csak a 2022-es szezont, de az eddigi offseasont is elchokerkedte :D #playoffrun

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x