Connect with us

Hír

Kliff Kingsbury végül csak kikötött a USC-nél, a jövő évi 1/1-essel dolgozhat együtt

Kliff Kingsbury elég kacifántos úton került annak idején az NFL-be. A 2018-as egyetemi szezon után a Texas Tech menesztette a főedzőt, aki pár nappal később aláírt a USC támadókoordinátori posztjára. Egy hónappal (konkrétan 35 nappal) ezt követően azonban a Cardinals szerződtette Kingsburyt, aki így otthagyta a kaliforniai egyetemet. Most azonban az NFL Media információi szerint a Cardinalstól menesztett edző újra aláírt a USC-hez, méghozzá hogy az irányítókkal foglalkozzon – vélhetően ez a munka most tovább fog tartani 35 napnál.

Kingsbury így egy 1/1 várományos irányítóval dolgozhat együtt, Caleb Williamst ugyanis sokan közel/hasonlóan tehetségesnek gondolják, mint Trevor Lawrence-t, és jelenleg ő számít a jövő évi draft első pickjének legnagyobb várományosának. Kingsbury dolgozott már 1/1-es QB-val, hiszen Baker Mayfield volt az irányítója a Texas Techen, mielőtt Oklahomába transferelt, de edzette ő Parick Mahomest is annak idején. A USC főedzője pedig az a Lincoln Riley, aki alól szintén több 1/1-es QB került már ki, hiszen az Oklahomán edzette Baker Mayfieldet és Kyler Murray-t (plusz Jalen Hurtsöt, aki nem lett 1/1-es, de így utólag talán mindkettejüknél jobb profi lesz).

Kingsbury a Cardinalstól való menesztése után úgy tűnt, hogy egy ideig nem akar edzősködni, ezért egyirányú jegyet vett Thaiföldre, utána viszont volt interjún a Texansnál a megüresedett támadókoordinátori poszt kapcsán, amit végül nem kapott meg.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x