A Cardinals a 2019-es idény végén nagyon érdekes helyzetben találta magát. Egy évvel korábban a top10-ben választották Josh Rosent, azonban csak az 1/1 jött össze vele. Steve Wilks főedzőt is menesztették (a helyére érkezett Kliff Kingsbury), majd dönteniük kellett: visznek ismét egy irányítót Kyler Murray személyében, vagy elviszik a draft legjobb játékosát, a pass rusher Nick Bosát.
Bosa érezte, hogy nem ő lesz a kiválasztott, és meg is mondta Steve Keim general managernek és Kingsburynek, hogy kísérteni fogja őket a karrierjük végéig – ezt a sztorit maga Keim osztotta meg Colin Cowherd műsorában.
“Amikor Kliffel összeültünk a draft előtt, hogy találkozzunk a játékosokkal, akkor lementünk Floridába, ahol vacsoráztunk Nick Bosával. Imádtuk, nyilván. Ő volt a legmagasabbra értékelt játékos a boardunkon. Minden szempontból lenyűgöző. Aztán a karját körém és Kliff köré rakta és összehúzta a fejünket, majd azt mondta, hogy “szerintem a kicsi irányítót fogjátok választani, és ha így lesz, akkor Steve, a karriered végéig kísérteni foglak”.”
Mivel a Bosa a csoportrivális 49ershez került a második választással, így évi kétszer volt lehetősége nehéz pillanatokat okozni Keimnak, Murray-nek és a Cardinalsnak. Keimot és Kingsburyt azóta kirúgták, szóval most már legalább nem kísérti őket Bosa.

Legfrissebb cikkeink
- Öngyilkos lehetett az idei draftra jelentkező Kyren Lacy
- Deshaun Watson: Visszatérek, és jobb leszek, mint valaha
- Kirk Cousins kifogyhat az opciókból
- Az NFL legnagyobb vándormadara most épp a Commandershez igazolt
- A jövő sztárjai – Armand Membou
- Drew Lock visszatér a Seahawkshoz
- BREAKING: Veszélyben Derek Carr szezonja!
- Lövöldözés miatt perlik L’Jarius Sneedet
- Május közepén érkezik a 2025-ös szezon menetrendje
- Patrick Peterson hétfőn a Cardinals színeiben vonul vissza
- A jövő sztárjai – Colston Loveland
- Hosszabbított kiváló fiatal védőjével a Texans
- Joe Flacco visszatér a Brownsba!
- A Giantsnél kezdődik a draft?
- Brandon Graham nem zárja ki, hogy még visszatér focizni
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on A jövő sztárjai – Armand Membou
- Kopi3.14 on Joe Flacco visszatér a Brownsba!
- Jani_Kovacs on Lövöldözés miatt perlik L’Jarius Sneedet
- Jani_Kovacs on Lövöldözés miatt perlik L’Jarius Sneedet
- vicgeordie on Mock draft a célegyenesre fordulva
- Newla on Mock draft a célegyenesre fordulva
- dr.baji on Lövöldözés miatt perlik L’Jarius Sneedet
- Fetyke on Mock draft a célegyenesre fordulva
jaj, dehogynem kiserti!
Jó sztori. A Cards az irányt keresi évek óta, Bosa meg pusztít. De gondolom a bélszínnel töltött homárral töltött bélszín finom volt.
Ugyanannyi Super Bowlt nyert mint Kyler. Márpedig ahogy a Hurts szerződést értékelik sokan csak a SB győzelem számít, a teljesítmény nem.
Viccet félretéve teljesen igazad van. Kyler hozzáállását már akkor sem szerettem, Bosa meg egy vadállat.