DeAndre Hopkins helyzete még mindig nem rendeződött: mindenki tudja, hogy a Cardinals el akarja cserélni, mégsem hoztak még tető alá egy egyezséget. Az elkapónak is megvan természetesen a preferenciája, a Bills pass rushere, Von Miller szerint pedig ez elsősorban Buffalo lenne. Azonban azt is hozzátette, hogy Odell Beckhammel is ez volt a helyzet, mégsem lettek csapattársak.
“Sokat beszélek Hoppal és ugyanaz a helyzet, mint OBJ-vel. Majd kiderül, amikor kiderül. Hop elmondta, hogy szeretne a Bills játékosa lenni, de nem tudhatjuk, hogy így lesz-e, amíg DeAndre Hopkins alá nem írja a szerződését. Nem tudom mik a körülmények és mi történik, de örülnék, ha Hop itt játszana Josh Allen, Stefon Diggs, Gabe Davis és Dawson Knox oldalán.”
– mondta Miller a Buffalo Newsnak.
Hopkins nemrég a testbeszédével jelezte egy videóban, hogy a Billsben és a Chiefsben is szívesen játszana, de mondjuk a Jetsben vagy a Patriotsban nem igazán. Az még egy nagy kérdés, hogy mi lehet majd az ellenértéke, mert mostanság nem röpködnek a magas pickek 30-on túli játékosokért. Illetve az is nagy kérdés, hogy mikor kerül sor egy cserére, ha egyáltalán.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások