A Buccaneers úgy ment neki az idei draftnak, hogy szeretne egy bal oldali tackle-t találni, aki kezdeni tud az első héten. Erre azonban nem került sor, hiszen az első körben a védőfalember Calijah Kancey-t, a másodikban pedig a guard Cody Mauchot választották ki. Így pedig marad a B terv, méghozzá hogy az elit jobb oldali tackle Tristan Wirfs fog átmozogni a bal szélre, a tavalyi második körös guard Luke Goedeke pedig a jobb oldali tackle posztot fogja ellátni – írja a Tampa Bay Times.
A Buccaneers az Oklahoma left tackle-jét, Anton Harrisont nézte ki magának az első körben, azonban volt még a boardjukon egy jelentősen magasabbra értékelt prospect, ezért választották végül Kancey-t az első kör 19. húzásával. Harrison aztán 1/27-re került a Jaguarshoz.
Wirfs tehát a jobb oldalról a balra fog váltani. A legtöbbeknek végül nem szokott problémát okozni az oldalváltás, és Wirfs is kellően atletikus és képzett ahhoz, hogy megoldja ezt a feladatot, de a falemberek beszámolója szerint azért nem olyan egyszerű és kényelmes oldalt váltani. A már visszavonult Josh Sitton például úgy jellemezte ezt, mintha a másik kezeddel szeretnéd kitörölni a feneked.
Vélhetően Wirfs fog kisebb fejfását okozni a Buccaneersnek, Goedeke jobb oldali tackle-be mozgatása több problémát jelenthet. Ugyan játszott ő már a poszton az egyetemen (Central Michigan), de a poszthoz nagyon rövidek a karjai (alsó 4%), ami nagy fizikai hátrányt jelent a pass rusherekkel szemben és nagyon nehéz leküzdeni. Ráadásul Goedeke nem mutatkozott be valami jól a profik közt tavaly belül sem.
Ha Goedeke nagyon nem válna be, akkor a frissen igazolt veterán Matt Feiler lehet a versenytársa, akinek van egy kis jobb tackle tapasztalata, de alapvetően ő is egy guard. A két kezdő guard posztért Feiler, a második körös Mauch, Nick Leverett, Aaron Stinnie és Robert Hainsey fog megküzdeni, míg a center a veterán Ryan Jensen lesz.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető