Az analitika szerint a hátracserék alapvetően jó dolgok a drafton. Ugyan talán túlzásba esnek ezek dicsőítésével (és a felcserék lehúzásával), ettől függetlenül nagy általánosságban jobban megéri hátrafelé cserélni, mintsem előre. Az indoklás emögött, hogy a csapatok nagy általánosságban túlértékelik a játékosértékelési képességüket (hogy pár hellyel magasabban biztosan jobb játékost választanak), ellenben minél több picked van, annál jobb esélyed van azokból tényleges találatokat jegyezni.
Persze az mindenféle analitikus hozzáállás nélkül is megállapítható, hogy a Bears és a Cardinals nagyon jól járt azzal, hogy hátracserélt az első-, illetve a harmadik pickről és behúzott egy csomó plusz ellenértéket (a Bears az elkapó DJ Moore-t, illetve egy extra első- és két extra második kört, a Cardinals pedig egy extra első-, második- és harmadik kört).
A teljes táblázatot a cserékből szerzett vagy épp elvesztett értékről itt láthatjátok Timo Riske (PFF) jóvoltából:
A Cardinalsnál maradva elég jól betáraztak jövő évi pickekkel, ugyanis a sajátjaikon kívül lesz egy első körük a Texanstól (elég jó eséllyel top10-es, akár még magasabb is), lesz két plusz harmadik körük (Texans, Titans), illetve egy plusz ötödik körük (Eagles) is. Szép munka az új general manager Monti Ossenforttól.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások