A Ravens nem hívta le a korábbi első körös Patrick Queen ötödik éves opcióját, draftolt egy linebackert a harmadik körben, plusz korábban az elcserélése is felmerült. Ezek alapján nem úgy tűnik, hogy a csapat szeretné megtartani a védőt, de a GM Eric DeCosta szerint erről szó sincs.
“Az emberek szeretnek elhamarkodott következtetéseket levonni. Patricknek egy pokoli jó szezonja volt tavaly és nagyon jó szezonja lesz idén is. Szerintem egy Pro Bowl kaliberű linebacker és szeretnénk őt megtartani. A jövőben biztos, hogy megpróbálunk vele hosszabbítani és remélhetőleg sikerrel is járunk”
– mondta DeCosta (via TheLounge podcast).
Queen 2020-ban 1/28-asként érkezett a ligába. Óriási tehetségnek tartották, de az első két idényében a blitzelésen kívül csapnivaló volt minden téren. Aztán jött tavaly Roquan Smith, ezzel Queent sokkal szabadabban lehetett használni, ami a játékának is jót tett: 25 nyomásgyakorlás mellett hét sacket szerzett, de fejlődött futás ellen és coverage-ben is.
Ez ugyanakkor nem volt elég ahhoz, hogy a csapat lehívja a 12,72 millió dolláros opcióját, így az elkötelezettség is erősen kérdéses. Ettől persze abszolút elképzelhető, hogy a Ravens megpróbál hosszabbítani vele, de elég kicsi az esélye annak, hogy olyan ajánlattal állnak elő, amivel a játékos is elégedett lenne.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások