A Pittsburgh Steelers tavaly egy ötödik körös picket adott a cornerback Ahkello Witherspoon játékjogáért, majd hosszabbítottak is vele két évre $8 millióért. Tavaly a szezon felében kezdő volt (pár meccset sérülés miatt kihagyott), azonban idén a csapat megerősítette a CB-sorát, így most úgy döntöttek, hogy $4 milliót spórolva megválnak Witherspoontól – írja Ian Rapoport.
Witherspoon az első négy évét a 49ersben töltötte harmadik körös draftolása után. Onnan Seattle-be szerződött, majd a Steelers a következő szezon előtt cserélt érte. Egy alsókategóriás kezdő szintet üt meg, így mélyítésre még jó lehet más csapatnál.
Ami a Steelers illeti, idén teljesen átalakították a CB-sort, hiszen érkezett a veterán Patrick Peterson, illetve a második kör legelején Joey Porter Jr., akik el is viszik a két szélső kezdő posztot. A tavaly kezdő Levi Wallace így csere lesz, mellé pedig a hetedik körben érkezett Cory Trice, akit jóval magasabbra taksáltak a szakértők. A slot lehet még kérdés, onnan kivágták Arthur Maulet-t, de leigazolták Chandon Sullivant – ide még elképzelhető egy érkező a Witherspoon után felszabadított pénzből.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások