A Chiefs már utalt arra, hogy hajlandó fizetésemelést adni Patrick Mahomesnak, aki jelenleg eléggé visszacsúszott az éves kereseti listán – most épp a hetedik, de a nyár végére a kilencedik is lehet Burrow és Herbert várható hosszabbításával. Az MVP irányítót erről is kérdezték a tegnapi OTA edzés utáni sajtótájékoztatón.
“Én, az ügynököm és a csapat mindig is nyíltan kommunikáltunk. Próbáljuk a legjobbat kihozni a csapat számára. De persze azt is akarom, ami nekem a legjobb. Ugyanakkor azt is mondtam mindig is, hogy az örökségem és a gyűrűk jobban érdekelnek, mint a pénz.
Látjuk, mi történik a ligában, és nem akarsz ártani a többi irányítónak sem, akik új szerződést akarnak, így tolni kell a lécet felfelé. Ugyanakkor nem akarok olyat csinálni, ami meggátolja, hogy kiváló játékosok legyenek körülöttem. Szóval egyensúlyozni kell a határvonalon. Nem arról szól az egész, hogy a legjobban fizetett legyek, nem a rengeteg pénzről van szó. Eleget kerestem már életem végéig.”
Nehéz kérdés ez, és nehéz a megfelelő határvonalat megtalálnia a játékosoknak. Mahomes igyekszik egyensúlyozni, és eddig inkább talán abba az irányba tolódott el a dolog, hogy a csapatnak segítsen, mintsem a posztján játszó társaknak, akiknek esetleg fontosabb a pénz, vagy hogy a jövőben akár teljesen garantált szerződéseket is kaphassanak a játékosok az NFL-ben.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások