Nemrég a Rams COO-ja, Kevin Demoff úgy nyilatkozott, hogy a SoFi Stadium szeretné majd rendezni a Super Bowl LXI-t 2027 februárjában. Nem Los Angeles lesz azonban az egyetlen pályázó, hiszen Miami állítólag már egy ideje próbál lobbizni emellett – írja a Palm Beach Post.
Miami legutóbb 2020 februárjában rendezett Super Bowlt, akkor a Chiefs verte a 49erst. A Dél-Florida-i Super Bowl ajánlattevő bizottság elnöke, Rodney Barreto pedig elmondta, hogy szerinte az nagyon sikeres esemény volt, és ismét a városba szeretnék hozni a nagydöntőt.
A PFT információi szerint az NFL pár éve megváltoztatta a Super Bowl helyszínének kiosztásának procedúráját, és ahelyett hogy a helyszínek pályáznának adott nagydöntőkre, a liga keresi meg a városokat, elmondja az elvárásokat és megvárja, hogy a város ezeket elfogadja vagy sem. Így elkerülhető, hogy egymás ellen versengjenek a helyszínek. Ezek szerint viszont úgy tűnik, hogy ezen változtathattak azóta, vagy a Rams illetékesei próbálnak meg beférkőzni valahogy.
Azt tudjuk, hogy a következő két Super Bowl Las Vegasban és New Orleansban lesz, illetve hogy a 2026-ost várhatóan Santa Clarának adják a héten. Azt nem tudni, hogy a heti tulajdonosi meetingen döntenek-e a 2027-es döntőről is.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei