A Patriots, a Texans és a Ravens korábbi irányítója, a mindössze 35 éves Ryan Mallett tegnap életét vesztette, miután Florida partjainál vízbe fulladt – számol be a Deltaplex News.
Mallett 9-12 másik emberrel együtt egy úgynevezett behúzó áramlásba keveredett, és ugyan a többiek ki tudtak jönni belőle, az ex-irányító benne ragadt és végül víz alá is merült. A vizimentősök aztán ki tudták húzni onnan, de ekkor már nem lélegzett és az életmentő kísérletek sikertelennek bizonyultak.
Mallett az Arkansas egyetemre járt annak idején, majd a Patriots választotta ki a 2011-es draft harmadik körében. New Englandben négy meccsen lépett pályára, majd két év után Houstonba cserélték, ahol karrierje első kezdő meccsét meg is nyerte, karrierje első TD-passza pedig JJ Wattnak ment. A Texans után a Ravensnél játszott még két évet. Pályafutása során 21 meccsen szerepelt, ebből nyolcszor kezdőként, amik során 3-5-ös mérleget ért el. Összesen 1835 yard, 9 TD és 10 INT került a neve mellé. Az utóbbi két idényben az arkansasi White Hall gimnázium főedzője volt.
Nyugodjék békében!

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
- A Dolphins kiütéssel, a Falcons és a Buccaneers nehezen nyert, sikerült kikapnia a Patriotsnak
- Hosszabbítás Nashville-ben, meglepetés Pittsburgh-ben, pontzuhatag New Orleansban
- Visszavágott a 49ers és Jordan Love is, a Texans nyerte a hét legfontosabb meccsét
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
Legutóbbi hozzászólások