Nagyon úgy néz ki, hogy sok játékos nincs tisztában az NFL fogadásokra vonatkozó szabályzatával – vagy csak nem érdekli őket és ezek tudatában szegik meg azt. Calvin Ridley-vel kezdődött, majd egy féltucat Lions játékossal folytatódott, de még nincs vége az eltiltásoknak. Az NFL ugyanis most a Colts cornerbackje és visszahordója, Isaiah Rodgers kapcsán nyomoz, aki az eddigi legnagyobb volumenben tett meg fogadásokat – írja Matt Rybaltowski.
Az NFL-nek állítólag bizonyítéka van arra, hogy Rodgers többszáz fogadást tett meg, köztük néhányat a saját csapata meccsére, és elég sokat a Colts létesítményéből, ami már önmagában is tilos a szabályzat szerint. A fogadások nagy része 25-50 dollár közötti téttel történt, de volt egy ezres nagyságrendű is köztük.
A hírek szerint a korábbi hatodik körös védő nem a saját nevét használta a fiókja létrehozásához, hanem egy ismerőse által nyitott fiókkal játszott. Ebből arra következtethetünk, hogy valamiféle tudomása volt a szabályokról, azaz hogy saját névvel ne fogadjon, de túl sok energiát nem ölt abba, hogy ne kapják el, hiszen a csapat létesítményéből is tett meg fogadásokat, amiket a fogadóirodák követni tudnak és ezeket az infókat NFL rendelkezésére bocsátják.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások