Alim McNeillt két éve a Lions a harmadik körben választotta ki, az első két szezonjában viszont nem nyújtott valami maradandót, amit jól mutat a mindössze 3 sackje is. Mutatott felvillanásokat, például a Giants ellen elég jó meccse volt, de ez a találkozó adta a tavalyi nyomásgyakorlásainak (29) harmadát, karrierje nyomásgyakorlásainak (39) pedig a negyedét a PFF adatai szerint. Idén azonban feltett szándéka, hogy javuljon az irányító siettetésében.
A holtszezon persze tele van olyan hírekkel, hogy XY élete formájában van, de McNeill sztorija talán tényleg érdekes és igaz lehet. A harmadéves DT idén nagy súlyt fektetett az étrendjére, a vörös húsokat teljesen mellőzi, az adagokat is jobban porciózza, plusz elkezdett jógázni is.
“Sokkal jobban érzem magam. Vékonyabb vagyok, és sokkal hajlékonyabb. Ez az egész átalakulás azért volt, hogy úgy tudjam siettetni az irányítókat, ahogy akarom.”
– mondta McNeill a csapat hivatalos youtube csatornáján, és hozzátette, hogy 13 százalékot csökkentett a testzsír-százalékán ami megsüvegelendő teljesítmény. Így is a 145 kiló környéki versenysúlyát tartja, de egy átalakult testfelépítéssel, több izommal és több rugalmassággal.
A Lions idén erősített a védelmén, de főleg a secondaryben, így McNeillnek továbbra is sok lehetősége lesz a fal közepén. Talán ő a legjobb DT-je a Lionsnek jelenleg, habár ez inkább a felhozatal kritikája, de ha ő szintet tud ugrani, akkor máris jobban néz ki az egység. És mivel a secondary erősebb lett, így ő is azt reméli, hogy több ideje lesz odaérni az irányítóra.
A DT-knél híresen hosszabb az átállás a profik közé, szóval nem lenne teljesen meglepő egy nagyobb fejlődés McNeilltől a harmadik szezonjára az eddigi gyengébb teljesítménye ellenére sem.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások