Sony Michel visszatér korábbi sikerei helyszínére, a Rams ugyanis bejelentette, hogy 1 évre leigazolja a futót. A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, de veteránminimum közeli összegről lehet szó.
Michel 2018-ban a Patriots 1/31-ese volt. Soha nem volt egy jó játékos, de azért okozott pár szép emléket a szurkolóknak, újoncként például három meccsen 336 yardot és hat TD-t futott a rájátszásban és aktívan kivette a részét a csapat Super Bowl győzelméből. 2021-ben aztán a Ramshez került a Los Angeles 2022-es 6. és a 2023-as 4. körös pickjéért cserébe. 17 meccsen lépett pályára az új csapatában, 845 yardot és négy TD-t szerzett, illetve a rájátszásban volt még 78 yardja.
A Rams ezek után nem tartott igényt rá, de nem ment messzire, ugyanis a Chargers ajánlatát fogadta el. A másik Los Angeles-i csapatban ugyanakkor nagyon nem jött ki számára a lépés, többnyire csak csereként lépett pályára, a szezont pedig 2,9 yardos átlaggal szerzett 106 yarddal fejezte be TD nélkül. Ha túléli a végső keretszűkítést, úgy a Ramsben is hasonló szerepköre lehet.

Legfrissebb cikkeink
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
- Caleb Williams nagyon nem akart a Bearsbe menni
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Ez is egy furcsa pick volt. Chubb szerintem egyértelműen első körös tehetség volt míg Sony luxus választás. Még a fotelből is lejött ez. Nekem a 3. futó is jobban tetszett. Viszont a Ramsben amikor már az árán játszott kezdett éppen magára találni, amikor elkezdték hanyagolni. Remélem kap esélyt, mert az eddiginél több van benne.