Már korábban is voltak olyan pletykák, hogy Aaron Rodgers ki akarta rúgatni a Packers general manager Brian Gutekunstot, és most erre erősít rá Matt Schneidman (TheAthletic) riportja.
Egy a helyzethez közel álló forrásra hivatkozva Schneidman azt írja, hogy egy évvel Jordan Love draftolása után (tehát 2021-ben) Rodgers ügynöke, David Gunn felhívta a Packers CEO Mark Murphyt, hogy vagy rúgja ki Gutekunstot, vagy cserélje el Rodgerst. Végül Murphy egyiket sem tette meg akkor, erre a draft napján Adam Schefter jóvoltából ki is jött a hír, hogy az irányító távozni akar Green Bayből. Ezt a hírt akkor rengetegen támadták, ám végül bebizonyosodott, hogy igaz volt.
A történet végét persze mindenki ismeri, két évvel később végül különváltak a felek útjai, Rodgers a New York Jets játékosa lett idén áprilisban.
Rodgers egyébként a Schneidmannek adott interjújában elmondta, hogy ugyan volt pozitív változás Gutekunst részéről, de csak marginális, és a Jets már ebben az egy hónapban is jobban kommunikált vele, mint Gutekunst bármikor.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
Legutóbbi hozzászólások