31 éves korában bejelentette a visszavonulását Alec Ogletree. A korábbi All-Pro linebackernek tavaly nem volt csapata és idén sem lehetett hallani róla, így érthető a döntés.
A védő 2013-ban került a ligába, a Rams az 1/30-as cetlivel választotta ki. Azonnal a kezdőben találta magát, ráadásul folyamatosan All-Pro közeli szinten teljesített, 2016-ban pedig be is választották a második csapatba. Futás ellen és coverage-ben is remekelt, karrierje első négy teljes szezonjában (2015-ben csak 4 meccsen lépett pályára) 461 tackle, hat INT és 43 leütött passz került a neve mellé. 2018-ban a Rams elcserélte a Giantshez, ahol két évig játszott, de nem tudta megismételni a korábbi teljesítményét. Ezt követően megfordult a Jetsben, majd 2021-ben a Bearsben volt kezdő, de már nem képviselt komoly minőséget.
Karrierje során 111 meccsen lépett pályára, 766 tackle, 7,5 sack, 12 INT, négy pick-six és 13 kiharcolt fumble került a neve mellé.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
- Az első körös, aki bérgyilkost küldött a terhes barátnőjére – A Rae Carruth portré
Legutóbbi hozzászólások