Kevesebb mint egy hónapja van arra a Giantsnek, hogy hosszú távú szerződést kössön a franchise tagelt Saquon Barkley-val (július 17 a határidő). Az elmúlt hetekben nem úgy tűnt, hogy a csapat annyira szeretne hosszabbítani, konkrétan le is álltak a tárgyalások. Most viszont arról számolt be Ian Rapoport, hogy újraindultak a megbeszélések, aminek a végeredményeképp Barkley a liga egyik legjobban kereső futója lehet.
Barkley 1312 yardot és 10 TD-t szerzett a földön, illetve 57 elkapásból még 338 yardot tett be a közösbe tavaly. Négy relatíve (2020-ban csak két meccsen lépett pályára) egészséges idénye alatt 4215 yardot és 29 TD-t gyűjtött a földön, illetve 241 elkapásból 1760 yardot és nyolc TD-t jegyzett. A piaci értéke 12-15 millió dollár körül mozog, a franchise tag viszont csak 10 millió dollárt fizetne neki 2023-ban.
A támadó korábban azt mondta, hogy akár a szezont is kiülheti, ha nagyon rosszul alakulnak a dolgok. Bő három héten belül okosabbak leszünk.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások