Derek Carrt már fél éve vágta ki a Raiders, eddig mégsem hallottunk semmi rossz szót az irányítótól a volt csapatáról. Most azonban kifakadt.
“Nagyon dühös, mérges voltam. Kilenc évet töltesz valahol, minden rekordot te tartasz, magas szinten játszol, aztán közbejön valami. Legyen az pénz, sérülés, bármi. Azt is mondtam volna, hogy nem érdekel a pénz, csak hadd játsszak még kétszer a szurkolóink előtt. Nem kaptam meg erre a lehetőséget, ami eléggé felpaprikázott.
– mondta Carr, via Fresno Bee.
Carrt ugyebár az utolsó két fordulóra leültették a padra, nehogy megsérüljön, ugyanis ha ez megtörtént volna, akkor ki kellett volna neki fizetni a szerződése értelmében a további sérülés esetére garantált tartalmakat. Üzletileg persze ez volt a helyes döntés a csapattól, ha meg akartak szabadulni Carrtól, azonban emberileg mindenképp megkérdőjelezhető ez a hozzáállás. Carr pedig eléggé szívére vette ezt a döntést, és innen nem volt visszaút.
“Amikor megríkatták a feleségem, ott volt vége mindennek.”
Carr helyére a Raiders Jimmy Garoppolót szerződtette, akinek van korábbi kapcsolata Josh McDaniels főedzővel, és akár lehet amellett érvelni, hogy valamennyivel jobban illik a rendszerbe, azonban amellett is, hogy visszalépést jelent Carrhoz képest játéktudásban, ráadásul még sérülékeny is – amit jól mutat, hogy leigazolásakor és azóta sem egészséges.
Carr mindeközben New Orleansba került, amivel szakmailag vélhetően jobban is járt, a Saintsnek ugyanis jobb esélyei vannak a rájátszásra idén és vélhetően a következő években.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások