A hétvége folyamán rendezték a USFL elődöntőit, így mára kialakult a nagydöntő párosítása. A címvédő Birmingham Stallions nagyon simán nyerte meg a déli divíziót, míg a Pittsburgh Maulers hosszabbításos szétlövésben lett az északi divízió ura, így most hétvégén egymás ellen léphetnek pályára a Cantonban rendezett döntőn.
A Stallions a tavalyi évadot is uralta 9-1-es mérlegével, idén 8-2-es alapszakaszt hozott össze, az elődöntőben pedig 47-22 arányban most le a pályáról a New Orleans Breakers együttesét hazai pályán (a harmadik negyed végén 40-7 állt az eredményjelzőn), így megpróbálhatja megvédeni címét a döntőben. Az irányító Alex McGough a levegőben 21/31, 310 yard, 4 TD, a földön 84 yard, TD statisztikával vezette győzelemre csapatát.
A másik elődöntő már sokkal érdekesebben alakult és hihetetlen végjátékot hozott a Pittsburgh Maulers és a Michigan Panthers között – akik egyébként negatív mérleggel zárták az alapszakaszt. A rendes játékidő 27-27-es végeredménnyel zárult, a pontok felét pedig az utolsó negyedben szerezték a csapatok úgy, hogy háromszor változott a vezető csapat kiléte és az utolsó másodpercben egyenlített ki a Panthers egy 47 yardos mezőnygóllal.
Ezután jöhetett a hosszabbítás, ahol tizenegyespárbaj-szerűen három-három kétpontost hajthatnak végre a csapatok. Idáig azonban nem jutottunk el, hiszen a Maulers az első kettő próbálkozását értékesítette, a Panthers viszont egyiket sem, így végül 31-27 arányban a Pittsburgh diadalmaskodott.
A döntőben a liga legjobb támadósora (Stallions) méri össze erejét a liga legjobb védelmével (Maulers). Az alapszakaszban is összecsaptak a felek, akkor szoros meccsen, 24-20-ra nyert a Birmingham. A döntőt magyar idő szerint most vasárnap hajnal 2-től rendezik Cantonban, a Hall of Fame Stadiumban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások