A Bills hosszabbított a general manager Brandon Beane-nel és a főedző Sean McDermottal, jelentette be a csapat tulajdonosa, Terry Pegula. A két szakembert így a 2027-es szezon végéig köti szerződés a gárdához.
McDermott és Beane együtt érkeztek a csapathoz még 2017-ben. Rögtön első évükben rájátszásba jutottak, 2020-ban pedig az első csoportgyőzelem is összejött 1995 óta. Kettejük irányításával 62-35-ös mérleget ért el a Bills, az AFC-döntőbe is sikerült eljutni, bár a Super Bowl részvétel egyelőre még nem jött össze.
Ez utóbbi elég sarkalatos pont, a csapat tavaly óta abszolút win now módban van, most már nagyon kellenének az eredmények. Nem valószínű, hogy a duó állása egy gyengébb szezon esetén veszélybe kerülne, ugyanakkor nem is lehetnek teljesen nyugodtak – a Cardinals például úgy vágta ki idén a general manager Steve Keimet és a főedző Kliff Kingsburyt, hogy tavaly írtak alá egy 2027-ig érvényes hosszabbítást.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások