Az elmúlt hónapokban Bill Belichicknek szokásává vált nem kiállni Mac Jones mellett, sőt olyan riportok is megjelentek, mely szerint a csapat megpróbálta elcserélni az irányítót. Egyáltalán nem tűnik tökéletesnek a főedző és a korábbi első körös irányító kapcsolata, ugyanakkor Jones a legfrissebb hírek szerint nagyon rajta van azon, hogy BB-nek ne legyen választása.
Jones legnagyobb riválisa a csapaton belül a tavalyi negyedik körös Bailey Zappe, aki összességében semmi olyat nem mutatott újoncként, ami alapján megérdemelné a kezdő pozíciót. Ugyan pontosabb volt és a passer ratingje is jobb lett, de ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a játék menedzselésén kívül nem sokat kértek tőle (átlagosan majd’ egy yarddal dobott rövidebbeket Jonesnál, a 92 passzkísérletéből pedig csak egy volt extra dobás), így szakmailag elég nehéz lenne mellette érvelni.
Persze ettől még a padon találhatná magát Jones, ugyanakkor a csapathoz közeli források szerint egyelőre neki van jobb holtszezonja. Úgy fest, hogy Bill O’Brien érkezése egyenesbe tette a dolgokat, és bár Zappe sem volt rossz, a minitábor első edzésein nem volt kérdés, hogy a 2021-es első körös a legjobb QB a csapatban. Persze a szezon kezdetéig még sok minden változhat, de nagyon meglepő lenne, ha Zappe meg tudná kaparintani a kezdő posztot.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Ha azon a pár meccsen, ahol Zappe játszott “ugyan pontosabb volt és a passer ratingje is jobb lett, de ez leginkább
annak volt köszönhető, hogy a játék menedzselésén kívül nem sokat kértek
tőle (átlagosan majd’ egy yarddal dobott rövidebbeket Jonesnál, a 92
passzkísérletéből pedig csak egy volt extra dobás)”,akkor Jones-tól miért nem ezt kérték, ahelyett, hogy beteszik olyan szituba, amikor zavarodottan pislog, mint kamasz az első randiján és végül tiszta homály fejjel ücsörög a padon? Azt gondolom, hogy az eredmény felül kellene írja az első körös/hátsó körös irányító (bármely játékos) képességeinek kihozatalát, mivel ez még mindig egy siker/pénz irányította üzlet (legalábbis a tulajdonosok/befektetők oldaláról). És még mindig egy 6. körös irányítóval értük el a legtöbbet, aki az első éveiben kifejezetten csak a játék menedzselésével volt elfoglalva (kellett valaki, aki fogadja a labdát a center mögött…), aztán mi lett belőle…