A Giantsnek július 17-ig van ideje arra, hogy hosszabbítson a franchise tagelt Saquon Barkley-val. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a futó mindössze 10,1 millió dollárt keresne, ami nem biztos, hogy rossz a csapatnak. Ráadásul a tárgyalásokat az is nehezíti, hogy Barkley eléggé felhúzta magát a Giants korábbi szivárogtatásai miatt, amivel megpróbálták pénzéhesnek beállítani a támadót.
“Ez a tiszteletről szól. Félrevezető és hamis volt az az állítás, hogy nemet mondtam egy 12,5-13 millió dolláros ajánlatra”
– mondta Barkley a New York Postnak, majd hozzátette, hogy ő nyitott a tárgyalásokra, de azt sem zárja ki, hogy akár kiülje a szezont.
Barkley 1312 yardot és 10 TD-t szerzett a földön, illetve 57 elkapásból még 338 yardot tett be a közösbe tavaly. Négy relatíve (2020-ban csak két meccsen lépett pályára) egészséges idénye alatt 4215 yardot és 29 TD-t gyűjtött a földön, illetve 241 elkapásból 1760 yardot és nyolc TD-t jegyzett. A piaci értéke 12-15 millió dollár körül mozog papíron, így érthető, miért akar magának egy a franchise tagnél lényegesen többet fizető szerződést. Ugyanakkor a szezon kiülése nem segítene rajta, jövőre ugyanis 12 millió dollárért ismért tagelhető lesz (Le’Veon Bell esetében ez annak idején nem állt fent, rá csak QB-taget lehetett volna tenni) és aligha fogja a Giants csak úgy elengedni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások