Dalvin Cook piaca a jelek szerint felforrósodik, ugyanis tegnap New Yorkba utazott, hogy a hétvége folyamán a Jetsnél tegyen látogatást – átmegy majd orvosi vizsgálatokon és csapatmegbeszélésekre is beül majd. Tony Pauline információi szerint pedig jó esély van arra, hogy a Jets nem engedi távozni a szabadügynök futót és vasárnapig leigazolja.
Cookot a Vikings vágta ki múlt hónapban, és az AFC Easten belül több csapattal is összeboronálták: a Dolphinstól volt is ajánlata, a Patriots pedig továbbra is érdeklődik iránta, és ha nem jönne össze a szerződés a Jetsnél, akkor New Englandbe is mehet még látogatóba. A korábbi második körös futó túlvan már a zeniten, habár még tavaly is 1173 yardig és 8 TD-ig jutott a földön.
A Jetsnél Aaron Rodgers most ment bele egy masszív 35 milliós fizetéscsökkentésbe, amiből Cooknak is juthat egy kicsi. Az már érdekesebb kérdés, hogy miért van ekkora szükség Cookra, mivel tavaly az újonc Breece Hall az ACL-sérülése előtt az Év Újonc Támadója cím legfőbb esélyese volt. Elképzelhető, hogy nem halad olyan jól a rehabilitációja, jelenleg is PUP-listán van még, tehát nem állt edzésbe.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások